Na jó, feladom

 Óh hát helló! Már megint nagyon rég nem jártam erre, ami nem is feltétlenül baj. Sok dolog történt az utóbbi időben, aminek kapcsán még több dologra rájöttem. Elsősorban hadd kezdjem azokkal a dolgokkal, amik a blogot érintik: nem vagyok történetíró. Igen igen, szeretek NÉHA írni és úgy gondoltam ez a blogos dolog majd ad egy extra löketet hozzá, de nem így lett, szóval azt hiszem a történetírást jegelem addig, amig úgy nem gondolom, hogy tényleg elég inspirációm van ahhoz, hogy írjak valami olvashatót. 

Arra gondoltam, hogy talán inkább olyan bejegyzésekkel szeretnék foglalkozni, amik sokkal inkább pszichológiai jellegűek. Persze nem csak a tananyagomat akarom visszaadni itt, hanem olyasmikre gondoltam, mint érdekes tények vagy éppen hatalmas tévhitek. Most épp egy naplózással kapcsolatos bejegyzésen ügyködöm, de szeretném a legjobb és legújabb információkat megosztani, ezért még tart a kutatómunkám hozzá. De remélem lesz érdekeltség iránta, mert ha valamit, akkor a kutakodást, azt nagyon szeretem. Valamint a közeljövőben szeretnék belevágni egy nagyobb projektbe is, mégpedig nem másba, mint az animálásba (yey), szóval annak is a folyamatát szeretném itt dokumentálni (legfőképp magamnak). 

Szóval lényeg a lényeg: kis változások lesznek, mert nem tudok mit kezdeni magammal, ráadásul hiányzik a blogolás, így tehát olyasmi dolgokat választok, amikkel amúgy is foglalkozom, így nem kap majd el mindig a szorongás, hogy már megint nem írtam semmit a történeteimhez és inkább akkor nem is posztolok semmit. 

Mivel közeledik a vizsgaidőszakom és sikeresen megint minden beadandómat az utolsó pillanatig halasztottam, így egy ideig lehet még nem lesz itt semmi, de amint letudtam mindent, esküszöm hozok valami tartalmasat. Addig is, itt van egy kis sketchem, mert rajzolni még szoktam. Na puszi.

Vivien

Majdnem tökéletes

Előszó: Végre elérkezett az idő, amikor veszem a bátorságot és tényleg megosztom az írásom. Nem gondoltam volna, hogy valaha tényleg elérek oda, hogy elkezdek egy történetet és be is szeretném fejezni, de hát, mégis léteznek csodák. Ez persze nem garancia semmire, de mégis kinek mentegetőzöm megint? Szóval gondoltam, ha már rendre pofoztam a blogom és elégedett is vagyok vele, ideje kezdenem valamit a tartalmával is.  

I. Fejezet

Szemlélő időszak

Figyelmeztetés

Erőszakos jelenetek grafikus leírását tartalmazza.

Olvasási idő

8 perc

Karakterek száma: 1858

---

Még mindig sírnom kell, ha rágondolok - Az izraeli kém (The Spy)

 

Sacha Baron Cohen számomra csak a tipikus vígjáték filmekből volt ismerős, mivel nagy kedvenceim a szürke napokon A diktátor, Ali G, Borat és az Agyas és agyatlan. Ezért amikor a párommal egy kellemes hétvégi napon felfedeztük a Netflixen, hogy szerepel egy komolyabb hangvételű sorozatban, hamar felkeltette az érdeklődésünk és neki is fogtunk. Még előszóként talán annyit tennék hozzá, hogy az interjú amit láttunk vele (és őszintén ajánlom bárkinek, sokat elmond az igazi karakteréről: LINK) egy nagyon értelmes, okos és felvilágosult személyiséget tár fel, amit az előbb említett filmek alapján nem igazán lehetne megmondani. 

Ah shit, here we go again...

 Üdv mindekinek! Olyan nagyon elhatározott voltam, de jó munkához idő kell, így már nem hajszolom magam halálra, hogy mindenre legyen időm. DE! Végre már készítettem egy új designt a blogra, valamiért a másik túl egyszerű és unalmas volt a számomra, ezért nem is vonzott, hogy megtöltsem tartalmakkal. Persze még nem hibátlan és kéne még rajta finomítgatni, de majd idővel (ha lesz kedvem) megoldom. Persze ha valaki felfedez valamilyen hibát, vagy bugot, kérlek jelezze, nem szeretném, ha zavaró lenne az oldal használata. 

 Az új év meghozta a hatását: sokkal pozitívabb és lelkesebb vagyok, viszont ez lehet annak az oka is, hogy átmentem minden vizsgámból elég szép eredményekkel, pedig azt hittem úgy elvágnak mint a taknyot. Szóval most igyekszem belelendülni megint a blogolásba, de kicsit azért stresszel, hogy annyi vázlat van ennek a blognak a bejegyzései között, amit soha nem fejeztem be. Igyekszem behozni a lemaradást és kicsit élvezni ezt a platformot. 

Vivien

Majdnem tökéletes - Prológus

 Előszó: Ezt a történetet a régi, ezer éves Wattpad fiókomon találtam, és annyira elkapott a lendület, hogy újból fogjak neki az írásának, hogy egy percig sem hezitáltam. Tudom, annó nekifogtam itt az Elég! történetemnek is, de annak az inspirációja még várat magára. Ezért most inkább ebbe a történetbe szeretnék több energiát belefektetni, aztán meglátjuk, hogyan haladunk vele. 

 Egy újabb nap, egy újabb lehetőség. Ezekkel a gondolatokkal ébredt fel már sokadjára, és ismét csak mosolyra húzódott a szája. Mindig a papa emléke tört elő ilyenkor belőle, és persze ha a falon lógó tükörbe nézett, mintha ő nézett volna vissza rá. Kiköpött apja lett belőle. Ő ennek csak örülni tudott, legalább soha nem felejti el majd apja arcvonásait, de a húga mintha kicsit tartana tőle, mióta ennyire megemberesedett. Bár imádta a testvérét, néha muszáj volt móresre tanítania, ha nem volt hajlandó engedelmeskedni, vagy elszúrt valamit. Soha nem gondolt az anyjára, gyűlölte azt a nőt, aki a világra hozta, most mégis egy halvány emlék hasított végig a tudatában. Az anyja világoskék ruhában ül a rövidre nyírt fűben az udvarukon, és éppen a húga haját fonta. Vidáman kacarásztak és élvezték a napsütés melegét. Az anyja hátranéz a válla fölött és a kis 5 éves énjére vigyorog és vidáman csilingelő hangon odahívja magához. Ő nem hezitál egy pillanatig sem, s amint odaér, az anyja elkapja, és jól megölelgeti rengeteg puszit nyomva a hajába. Szép nap volt... Az anyja gyönyörű nő volt, bársonyos bőrrel, világoskék szemmel és ébenfekete hajjal. Bár korábban kezdett el ráncosodni, mint kellett volna, de még a ráncain is látszott, mennyit nevetett. Egészen addig, amíg ő el nem érte a 10 éves kort. Elhessegette az emléket, amely a semmiből tört elő, s talán egy pillanatra le is lombozta, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan a feledés mocsarába süllyedt.
 A házban csend honolt. Furcsa volt ez a csend, de néha előfordult, amikor a húga épp a pincében vagy a padláson foglalatoskodott. Reménykedett benne, hogy meleg reggeli várja az étkezőasztalon a konyhába menet, de nem voltak túl nagy elvárásai, elvégre a húgának is rengeteg dolga akadt, nemcsak a ház körül. A lépcsőfokok mindegyike nyikorgott a lába alatt, majd amikor befordult a konyhába meglepetésére a húga ült az asztalnál, egy csésze forró teát szorongatva. Irtózatosan sovány volt, pedig rendesen étkezett, amit ő maga tartott szemmel, és most valahogy sokkal sápadtabb is volt. Kissé ijesztő látványt nyújtott. Az asztalon gőzölgő tükörtojás és szalonna várta, friss zöldségekkel és pirítóssal. Vidáman helyet foglalt az asztalnál és játékosan megbökte a könyökével húga vállát.
 - Mi újság hugi? Furán festesz. – méregeti tovább, mire húga komoly ábrázattal felé fordul. Szinte hitetlenkedő kifejezés terül szét az arcán.
 - Te még mindig nem érted. Még mindig nem értesz semmit... - könnyek gyűlnek a szemébe és remegni kezd az alsó ajka. *Különös...*gondolta magában. Már több százszor látta dühöngve a lányt, aki arról magyarázott neki milyen rossz dolog ez. Hányszor próbálta lebeszélni és hányszor könyörgött neki. Furcsa volt ezt látni tőle. Ennyire elgyengültnek és kimerültnek soha nem látta azelőtt. Így sokkal nehezebb lesz őt ismét bezárnia, hogy lehiggadjon. Az apja mindig emlékeztette rá, hogy egy pillanatra sem engedheti el magát, mert a húgának valami komoly elmebaja van, és mindig akkor történnek rossz dolgok, amikor az ember egy pillanatra elhiszi, hogy minden rendben. Ezt a szokást is az apja hagyta rá, így most sem hezitált egy pillanatig sem. Felállt az asztaltól, szikrázó tekintettel a húga mellé lépett.
 - Ideje menni, Maya. - engedelmesen feláll, és bátyja előtt megindul a jól megszokott szoba irányába, ahol már nem okozhatott sem magában, sem pedig másban kárt.

I. Fejezet»