Hola Chicas!
Keserédes érzésekkel telien írom meg ezt a bejegyzést. Egy újabb nyarat hagyhatok magam mögött, ami kissé elszomorít, valamint izgatottá is tesz. Ez a nyár teljesen másképp alakult, mint ahogy azt terveztem, amivel különösen nincs is baj, de azért mégis vágytam volna valami többre.
A nyáron nem sikerült elmennünk kirándulni, túl sok más program jött közbe. Viszont nagyon jóléreztem magam az unokaöcsém esküvőjén, hihetetlenül édesek együtt, de azért kicsit fárasztó volt mindenesként helytállni. Sok felelősség szakadt a nyakamba, de elég jól boldogultam velük. Vagyis ha azt nem vesszük figyelembe, hogy a szállásomon felejtettem a menyasszony dobó csokrát, szóval lemaradtam a bevonulásukról, mert el kellett kocsikáznom érte.
Pár napot otthon töltöttem a szüleimnél, így tudtam meg, hogy anyukám örökbefogadott egy kiscicát és őszintén, nekem is nagyon megjött a kedvem egy háziállathoz. Ki tudja, még lehet meggyőzöm a párom, hogy fogadjunk örökbe egy kisállatot.
Ezeken felül nem nagyon történt semmi elmítésre méltó, szóval elég gyorsan elrepül az idő, és már borsódzik a hátam a gondolatra, hogy mindjárt ismét be kell ülnöm az egyetem padjába.
Na de lássuk, milyen új dolgokkal gazdagodtam ebben a három hónapban:
- ▸ Sudoku
- ▸ Solo Journal RPG
- ▸ HTML kódolás
- ▸ Kézírás fajták tanulása
Sudoku
Először is, a Sudokus karrierem már elég fiatalon elkezdődött. Általános iskolában az akkori legjobb barátnőmmel sokat versenyeztünk, hogy ki tud hamarabb megfejteni helyesen egy-egy sudokut, szóval akkoriban nagyon rá voltam hangolódva a dologra. A nyár folyamán azért kaptam megint kézbe egy klasszikus papír formátumát, mert úgy éreztem a sok szabadidőm és a rettenetes hőség miatt semmihez nem volt kedvem, így túl sok időt töltöttem a közösségi média platformokon, tehát kellett valamilyen más időtöltés, ami rendesen leköti a figyelmem és nem kalandozok el közben. Ez pedig elég jól bevált, még mindig bele tudok merülni annyira, hogy ne akarjak a telefonom után nyúlni minden második percben.
Solo RPG
A solo journal RPG játékokkal a Pinteresten futottam össze. Mivel mostanában megint nagyon elhanyagoltam a kreatívkodásaimat, a szervezetem egyszerűen éhezett valamire, ami megmozgatja a fantáziám, ezért gondoltam kipróbálok egyet, hogy lássam milyen is. Az az igazság, hogy nekem nagyon tetszik ez a formátum, főleg ezek a rövidek, mivel teljesen megadják a szabadságot arra, hogy úgy irányítsd a történeted ahogy éppen akarod, de mégis van pár kis irányítás annak érdekében, hogy ha nincs ihleted, valami alapján tudj mégis tovább haladni.
HTML kódolás
A HTML kódok és én nagyon rossz kapcsolatot ápolunk egymással. Nehezen megy számomra annak a tisztázása, hogy melyik kód mégis mit takar, és ha valamit másképpen szeretnék formázni akkor arra mégis hogyan kell hivatkozzak vagy hogyan kéne megneveznem. Ilyen viharos kapcsolatban állok most a <p>, <div> és a <span> kódokkal. Folyamatosan keverem és kavarom őket, szóval még sok tisztázni valóm van. De, mint azt már pár korábbi bejegyzésben is említettem, igazán élvezem tanulni, szóval nem adom fel addig, amig külső segítség nélkül meg nem tudok csinálni egy egész oldalt (mindig magasra teszem a mércét magammal szemben). De majd összeállítok egy szép kis jegyzetet belőle, amikor a türelmem megengedi.
Kézírás
Nem meglepő, hogy már megint visszatért ez az obszesszióm. Számomra ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amivel órákig képes vagyok foglalkozni. Szeretem dinamikusan használni az agyam és a motorikus képességeim. Mert ugyebár, amikor kézzel ír az ember, nem gondolkodik azon, hogy hogyan formázza a betűket, mert már van egy jól bevált módszere erre az agynak és az izmoknak, ezért az agyunk az energiatakarékos módot használja. De amikor koncentrálnod kell, hogy másképp mozogjon a kezed és oda kell figyelned, elég jó az agyi plaszticitás fenntartása érdekében (ami jó az időskori alzheimer, mentális "köd" ellen).
Őszi tervek
Az idei nyár nem volt annyira eseménydús, de az őszi terveim már sokkal inkább. Szeretnék az egyetem mellett valamilyen munkát vállalni, a nehézség ebben csak az, hogy számomra fontos az, hogy rugalmas legyen beosztás szempontjából, mert a végzős évem miatt nem hagyhatok ki órákat. Emellett szeretnék többet foglalkozni a blogjaimmal is, de nagy a valószinüsége annak, hogy a könyves blogomon pszichológiai témájú könyvekről lesz szó (kellemest a hasznossal). Óh, és erősen érdekel most a pixel art készítés, szóval lehet annak a kitanulását is elkezdem, éés majd mutatok pár dolgot ezzel kapcsolatban itt is.
A blog tartalmát tekintve még mindig nem tudom pontosan miről lesz szó, de egyenlőre élvezem ezeket a kis semmitmondó, személyes szösszeneteket, aztán idővel majd meglátjuk mi lesz belőle.
Izgatottan várom, hogy végre esős és borús legyen az idő, mert mind tudjuk, hogy miről híres az ősz. It's HOAHOAHOA SEASON! Már készítem a meleg zoknim és a forró teám, hogy újra bingewatcholhassam az Alkonyat filmeket.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése