Navigáció

2026. aug. 5.

Új kinézet, YPIIII!!!

 

Már annyi ideje foglalkoztat az, hogy új kinézetet adjak a könyves blogomnak. Mióta megnyílt, 2021-ben, nem volt más kinézete, ezért éreztem, hogy kell egy kis pezsgés neki. Szóval belekezdtem a fáradalmas munkába, mert ugyan volt egy szép elképzelésem arról, hogy mégis mit szeretnék, hogy átláthatóbb legyen és könnyebb legyen benne eligazodni, ennek a megvalósításához nagyon jól tudtam, hogy valószinüleg HTML tudásra lenne szükségem. De az nem igazán akad. Vagyis, nem igazán akadt. Most sem mondanám azt magamról, hogy igazi szakértője vagyok, sőt, folyamatosan a jegyzeteimet bújtam, hogy lépést tudjak tartani az ötleteimmel és a megvalósításukkal. Sajnos elég sokat kellett a drága MI barátom segítségét is kérnem, mert bizonyos esetekben fogalmam sem volt, honnan kéne megfoni a dolgot. Például a kis lapozó gombok az oldal alján, hogy szebben fel tudjam osztani a könyveket és ne egy végtelen hosszúságú oldalon legyen minden. 

    Én személy szerint nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, de még mindig lenne ötletem arra, mit csinálnék rajta, de azt majd talán egy másik design alkalmával. Annak ellenére, hogy az előző posztomban azt mondtam, majd 2 év múlva lesz belőle valami, annyira ráfixálódtam, hogy alig birtam leállni vele. Szegény páromnak ki kellett könyörögnie, hogy hagyjam abba és pihentessem a szemem, mert már vörösek és szárazak voltak. De, lássuk is, mit alkottunk:


    Hatalmas szerelmese lettem ennek a kinézetnek, és alig várom, hogy többet olvassak és posztolhassak róluk. Bár még a bejegyzések kinézetein szeretnék alakítani, hogy letisztultabbak legyenek, de innentől már csak idő közben ahogy haladok a dolgaimmal fogok ezzel is foglalkozni. Egyenlőre csak kicsit örülök a saját sikeremnek. 
    Hamarosan érkezem egy jó kis naplózásos bejegyzéssel, a jegyzeteim már megvannak hozzá, már csak szépen és érdekesen össze kéne őket kapcsolni, hogy ne egy száraz tudományos bemutatót tartsak a jótékony hatásairól. Azt hiszem 7 igazán érdekes cikket néztem át hozzá, és még engem is meglepett egy-egy dolog. Szóval, hamarosan újra találkozunk! 

Vivien


1 megjegyzés:

  1. Hát ez gyönyörű lett és nagyon jó, hogy a könyvek borítóval vannak kis ikonnal és ilyen lapozós :3 Erre a lapozós megoldásra nem is gondoltam, pedig aztán nagy tartalomnál szokták :D Úgyhogy gratulálok az átkódoláshoz, szerintem nagyon jó lett :3

    VálaszTörlés