Henló henló! Nem tudom, hogy van-e még egyáltalán olyan személy aki ezen az oldalon tartózkodik, mert az igazat megv allva a hatalmas ígérgetések ellenére, hogy mennyire rendszeresen és nagy odafigyeléssel fogom vezetni a blogot, végül semmi nem valósult meg belőle. Ennek több oka, illetve kifogása is akad, szóval megengedem magamnak, hogy legalább annyival könnyítsek a lelkemen, hogy ebből néhányat felsorolok.
Tehát kezdjük azzal, hogy a nyár beköszöntével elkezdtem dolgozni, és hát mit ne mondjak
pincérnőként főszezonban dolgozni nem éppen kellemes, főleg egy olyan forgalmas és közkedvelt helyen ahol én helyezkedtem el. Szeretném eloszlatni az illúziókat, nem a Mekiben dolgoztam. De azt gondolom, azért a forgalom igazán a közelében járt.
Egy szó mint száz, se időm, sem enegriám nem maradt, és rá kellett jönnöm, hogy emberekkel dolgozni milyen hihetetlenül nehéz. Az élet iróniája talán, hogy ennek ellenére mégis pszichológia pályát választottam a tanulmányaim folytatására. De ezt majd kicsit később.
Szerettem volna nagyon is egyetemre menni, de mivel külföldi érettségivel rendelkezdtem, ez cseppet sem volt olyan egyszerű. Például hogy csak már tényleg a legkönnyebb részét említsem a dolognak, egy hónapig tartott, amíg megkaptam a hitelesített fordítást és legitimizált iratot. Tehát 2 hónap
stresszelés után végre eljutottam oda, hogy be tudtam iratkozni az egyetemre, szóval még pont maradt 2 hetem, hogy felkészüljek a felvételi vizsgára.
Huh, ennyi kín és gyötrelem után nagyon örülök, hogy sikeresen vettem az akadályokat tekintettel arra, hogy a stressz mennyire ki tud rángatni a sodromból és ennek hatására az energiaszintem és életkedvem a padlót verdesi. És most jöhet a már olyan sokszor hallott kérdés, miért is pont pszichológia? Roppant egyszerű és egyértelmű válasz következik: mert csak. Najó, komolyra fordítva a szót, mindig szerettem volna úgy emberekkel dolgozni, hogy segíthessek rajtuk. Elsősorban a gyermekorvosi pálya vonzott a legjobban, viszont ezt érettebb fejjel hamar kivertem a fejemből, tekintettel arra, hogy rosszul leszek a vér és az injekciós tű láttán. A emberi elme működése pedig mindig is érdekelt, mert egy elég izgalmas és érdekfesítő témának találom. Tehát kizárásos alapon maradt a pszichológia.
A teljes történethez az is hozzátartozik, hogy engem nagyon megrémítenek az új szituációk, ha új környezetbe kell beilleszkedni és legfőképp az ismerkedés. Elég kemény diónak bizonyul így az egyetem, de amikor első nap beültem életem első kurzusára vagy 100 idegen ember közé, hatalmas kő esett le a szívemről és egyszerre olyan szintű nyugodtság lett urrá rajtam, mintha nekem tényleg, igazán ott lenne a helyem. És ez az érzés az egész hetemet végigkísérte, sőt, még egy barátot is sikerült szereznem! Ami nálam elég nagy szó.
Végeredményben én elégedett vagyok magammal, és szeretnék mindent beleadni az itt töltött időm alatt, akkor is ha ez azzal jár, hogy sokkal kevesebb időt tölthetek a vőlegényemmel, és egy hónapban csak 2-3 alkalommal találkozhatunk. Azt hiszem, ennek a megszokása lesz a legnehezebb része az egésznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése