Megjegyzés: Tehát ez lenne az első kis novella szösszenet-félém. Elég klisés és sablonos témával jöttem ma, de egy kis unaloműzésnek teljesen megfelelt nekem is, és ha elolvasod a te idődből sem rabol el sokat. Kellemes olvasást! ♥
Irtózatosan hideg téli nap volt. Borzalmas napot tudhattam magam mögött és egy porcikám sem kívánta a túlórázást, viszont kénytelen voltam befejezni a másnapra határidős projektem. Nem vágytam másra csak egy csésze forrócsoki mellett a kedvenc báromban eltölteni pár kellemes órát, amikor esetleg rajzolok, vagy írok valamit. Nem láttam a végét a feladataimnak, ami eléggé elcsüggesztett.
Amikor nagy nehezen kiszabadultam ebből a borzalmas koszfészekből, amit a munkahelyemnek tudhattam, gondolkodás nélkül indultam el a Season felé. Odakinn már elég sötét volt, de egy kis megkönnyebbüléssel töltött el, hogy már nemsokára körülölel a bár már megszokott, kellemes atmoszférája. Már az utca elejétől látni lehetett a hatalmas neonfeliratot a falon, így még egy kicsit megszaporáztam amúgy is fürge lépteimet.
- Jó estét kedveském! Milyen fagyos légkört hoztál magaddal. – üdvözölt azonnal barátságosan Tom, a pultos fiú. Halvány mosoly jelent meg az arcomon a hangja hallatán, és nem is hezitáltam, amikor kinyújtotta felém két karját. Hozzá simultam és hagytam, hogy tetovált kezei átöleljenek.
- Már majdnem kezdtelek hiányolni. De mindig eszembe jut az a csúnya megszólalásod, és azonnal el is illan a halvány érzés. – nézek rá sejtelmes mosollyal, és elindulok a szokásos boxom felé.
- Ugyan, hiszen már rég elfelejtetted. Már csak arra emlékszel, hogy haragudnod kéne rám valami miatt. A szokásosat vigyem, kisasszony? – vetette oda a pult sikálása közben.
- Természetesen. De ezúttal szeretnék egy kis csendet is mellé.
Kedveltem Tomot. Megnevettetett, csipkelődhetünk egymással amennyit csak akartunk, mert egyikünk sem volt az a tipikus érzékeny-fajta. Mint már korábban is, a felismeréstől ismét összeugrott a gyomrom. Mi tagadás, Tom rendesen ki tudott ugrasztani a megszokott hangulatomból.
A bár ajtaja fölé szerelt kis csengő hangja zökkentett ki az elmélkedésemből. Ott állt, teljes valójában, a szívem pedig úgy kezdett dübörögni a mellkasomban, mintha egy kutyafalka kergetett volna végig a városon. Éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam a feltörekvő pánik, de pár légző gyakorlat segítségével sikerült kicsit összeszednem magam. Ugyan csak a szemem sarkából láttam Tomot, az ő alakja is megfeszült a váratlan vendég láttán.
- Mit keresel itt Mike?- állítja meg még a bejáratnál Tom.
- Ugyan már Tomi fiú! Hogyan fogadják itt a fizető vendégeket?- hangja elcsuklik itt-ott, és eléggé össze is folynak a szavai beszéd közben, így nem is kellett a közelében lennem ahhoz, hogy egyből az orromba másszon az alkoholszag, amit áraszt magából. Végigfut a hideg a hátamon, mégis felállok és odasétálok hozzá. Dacosan felszegem az állam és szúrós tekintetemet mogyoróbarna szemeibe fúrom.
- Ha csak egy italra jöttél, akkor akár ki is fordulhatsz, mert részeg fazonokat nem áll szándékomban kiszolgálni!- firtatja tovább a dolgot Tom, és nem tudom nem észrevenni, ahogy mellé érve védelmezően fél karjával eltakar. Olyan közel állok hozzá, hogy az én izmaim is megfeszülnek a belőle áradó indulatoktól.
- Én csak a barátnőmért jöttem. Tudtam, hogy itt találom majd elvégre kedd van. Minden kedden idejön és veled csalogat. Azt hiszitek nem látok át a szitán? És még engem vádoltok eszementséggel! Őrület! – a hangja mennydörgésként harson fel a csendes bár falain belül. Ismét borzongás fut végig a testemen, de tudom hogy uralkodnom kell magamon.
- Mi lenne, ha leülnénk egy percre és megbeszélnénk ezt? Tom addig hoz neked egy kis vizet.- próbálom terelgetni a legközelebbi ülőhely felé, de ő elrántja magát és megragadja a vállaim.
- Mégis miről kellene beszélnünk? Hisz minden világos, mint a nap!
- Ide figyelj Michael! Egy éve már annak, hogy szakítottunk, pont azért mert gondjaid vannak az indulataid kezelésével és természetesen az ideális alkoholmennyiség meghatározásával is. Azóta minden hónapban legalább kétszer megjelensz itt, felháborodsz azon, hogy már nem alkotunk egy párt, pedig mindezt teljesen magadnak köszönhetted. Fogd a vizet, és úgy gondolom épp ideje már annak, hogy útnak indulj.
Ez volt talán az első alkalom, amikor megelégeltem dühöngését. Enyhe büszkeség fogott el, amikor az összezavarodott tekintetű Mikeot az ajtón kívülre kísértük és elindítottuk haza.
- Büszke vagyok rád, kislány. Végre nem játszottad a tutyi-mutyit. Bár nem hinném, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy többé nem lássuk itt.- veregeti meg a vállam Tom.
- Szerintem már nem fogunk találkozni vele többet.- furcsa érzés volt kimondani, elvégre tudtam mire készülök, de még mindig nem tudtam elhinni, hogy tényleg meg is tudom tenni. –Indulnom kéne, bőven elég izgalomban volt részem ma is.
- Én is úgy gondolom, hogy kijár neked egy kis pihenés.- ismét kitárja a karjait és meleg ölelésbe ránt. A szívem megdobban, és közvetlenül utána elfog a bűntudat. – Mellesleg Emily szeretné, ha egyszer átjönnél vacsorára. Már olyan rég látott, hiányzol neki.
- Utoljára talán az esküvőtök után találkoztunk. Amikor a kicsi Amber megszületett. Talán majd megbeszélhetünk egy vacsorát.- mosolygok rá, és csak remélni tudom, hogy elég őszinte ahhoz, hogy Tomot meggyőzzem vele.-Jóéjt Tom.
- Jóéjt kislány.- int búcsút az ajtóból.
Amint meghallom, hogy becsukódik mögöttem a bár ajtaja a kis csengővel és a folyamatosan elforduló NYITVA/ZÁRVA táblával, jobban összehúzom magamon a kabátom. A szememet könnyek lepik el, mert tudom, ez az utolsó alkalom, hogy betettem ide a lábam. Nem helyes, amit Tom iránt érzek, és bármennyire is igyekeztem küzdeni ellene, nem tudok elég erősen elfordulni tőle. Megtartom a távolságot, és talán egyszer, amikor már érettebb leszek, visszatérek ide, meglátogatom a kis Ambert, és talán Tom is meg tudja majd nekem bocsájtani, hogy egykor olyan fiatal és buta voltam, hogy inkább eltaszítottam magamtól mindannyiukat. Még egy utolsó pillantást megengedek magamnak, de éppen csak annyit, hogy lássam, ahogy a kis tábla az ajtón most szándékosan átfordul a piros betűkkel felírt ZÁRVA oldalára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése